Így kell ezt.

2012.05.21. 11:49 roboogf

Igazából nincs is mit hozzáfűznöm.

Szólj hozzá!

Förszttájm bejegyzés

2012.05.11. 13:18 roboogf

Csákóbákó komák!

Kezdjük azzal, hogy tudom, kommersz a blog kinézete, de tökre nincs kedvem szöszölni azzal, hogy egyedibbé varázsoljam. Szóval ennyit erről.

Azoknak, akik nem ismernek, néhány mondat rólam. Robó vagyok, 28 éves, és a héten érkeztem Andalúziába, azon belül pedig Granadába. Korábban egy kisvárosi mezőgazdasági kft-ben dolgoztam amolyan műszaki vezető-szerűségként, de aki dolgozott már <30 főt foglalkoztató cégnél, az tudja, hogy ebbe a kategóriába is elég sokszínű feladatkör tartozik. Lényeg a lényeg, hogy mátkát a neten sikerült lelnem, akivel jól összeszerelmesedtünk, de a távolság miatt (ő Bpn termelte a GDPt) nem tudtunk annyiszor egymás idegeire menni, mint ahányszor akartunk. Viszont néhány héttel korábban írásbeli ajánlatot kapott álmai városából, egy korábbi munkahelyéről. Jól megfontoltuk az ajánlatot, másfél perc alatt eldőlt, hogy leszarunk mindent, és lelépünk. 

Szóval most itt vagyunk. Mivel jelenleg háziasszony-szerepben tündöklök munkanélküliként, és a megspórolt lóvét iszogatom el míg a kedvesem dolgozik, gondoltam megosztok néhány képet, élményt azzal, akit érdekel.
Igyekszem majd naponta jelentkezni, most viszont megéheztem, és iszom egy sört. 
 

Addigis, bár nem Granada, de majdnem:
https://www.youtube.com/watch?v=BmPquGJhbgE

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása